6.Fejezet: Duzzogás

-Érzem, hogy nem mondtok el valamit...De mit?!És...Miért nem?!-Kérdeztem dühösen.Nagyon felkavart, hogy titkolóznak...Azt hittem, hogy megbíznak bennem!
-Miért kell nekem mindig csalódnom?!Amikor azt hiszem, hogy végre tényleg vannak igazi barátaim, akkor minden összeomlik...Miért va ez?!-Keltem ki magamból.Ritkán van ilyen...Nagyon meg tudnak bántani ezek a dolgok.De ez talán még jobban, mint a többi.Mert Ők, nem utolsó sorban Paul nagyon fontosak voltak nekem...
-Sheryl...Nyugodj meg.-Mondta Paul.
-Nem...Nem tudok megnyugodni!-Pattantam fel, majd az ajtóhoz mentem.-Sziasztok!-Mondtam, majd elmentem.Még az sem tartott vissza, hogy utánam szólnak...A szívem majd' megszakadt...Bántott ez az egész...Nem is tudom miért borultam ki ennyire...Hiszen összegezzünk...Ma már rámtámadt valami.Majdnem halott lettem.Egy szürke, ló mé...Ló!Hol van Osiris?!Mi van vele?!-Erre azonnal visszafordultam, berohantam a házba.-Osiris!Hol van Osiris?!-Kérdeztem kétségbeesetten.
-Hé..Nyugi...-Állt fel Paul, majd hozzám lépve átkarolta a vállam.-Jól van.Haza vittük és elláttuk.Anyádnak azt mondtuk, hogy megkértél, hogy vigyük haza, te meg velünk leszel.
-Oké...Akkor hazamegyek.-Léptem hátrébb, de megtorpantam.Merre is van az a haza?!
-Ez a másik...Nem találsz el hozzátok.-Vigyorodott el Paul.
-Oké...Srácok, mi megyünk.-Állt fel Sam és vele együtt mindenki.Aztán csak úgy elmentek...Oké, remek.Egyedül maradtam Paul-lal.
-Vigyél haza.-Dörmögtem karba tett kézzel.
-Ahj...Nem tudlak meggyőzni, hogy hallgass meg...Ugye?!-Kérdezte keserűen.
-Oké, hallgatlak.-Mondtam élesen, majd leültem a kanapéra, mellé.
-Nem akarunk megbántani.Egyáltalán nem...-Kezdett bele.-De...Ez az egész...Olyan dolog, amit...Még nem mondhatunk el.Mert ezzel másokat is veszélyeztetünk.-Mondta rám pillantva.
-Paul...-Nyögtem.-Mi az, hogy "Még nem"?!Még várni kell, ki kell állnom valami hülye próbát, vagy mi?!-Kérdeztem értetlenül.
-Jaj te butus...-Nevetett fel.-Semmi próbát nem kell kiállnod.-Mosolygott rám.-Csak...Ez...Ahj Sher...Ezt olyan bonyolult elmagyarázni!-Húzta el a száját.-Felejtsük el, ok?-Állt fel, majd felhúzott engem.Amikor szóra akartam nyitni a számat, leintett.-Gyere...Hazaviszlek.-Indult el kifelé, majd én utána.Lassan kezdtem beletörődni, hogy nem tudom meg még az igazat.
Kimentünk a házból és egy fekete terepjáróba ültünk be...Biztosan Paul kocsija.
Elindultunk...
***
-És...Most duzzogsz?-Pillantott rám.
Karbatett kézzel ültem és mereven kifelé bámultam.
-Nem.Miért?!Duzzognom kéne?!-Kérdeztem színlelt unalommal és nemtörődéssel.
-Ahj, Sher...-Sóhajtott.-Kérlek...Ne csináld ezt...
-Mit?!-Vontam fel a szemöldökömet.
-Hát ezt.-Motyogta, majd leparkolt a házunk előtt.
Szótlanul ültünk a kocsiban...
-Nem csinálok semmit.-Motyogtam, ezzel megtörve a feszült csendet.
-Semmit?-Nézett a szemembe.
-Semmit.-Viszonoztam a pillantását.
Bizonytalan volt...Valamin nagyon gondolkozott.A tekintete az arcomat kutatta.
-Mi...Mi van?!-Nyeltem nagyot.
-Öhm...Se...Semmi...-Nyelt nagyot, majd hátra dőlt.

Szótlanul ültünk egymás mellett.

-Holnap este...Lesz egy buli a parton.-Törte meg a csendet Paul.-Eljönnél..Velem?

-Nem fogod elmondani az igazat...Ugye?-Pillantottam rá.

Megrázta a fejét.

-Könyörgöm...Értsd meg, hogy...Nem lehet.-Suttogta.

-Hát jó...-Bólintottam lassan.-Nem érek rá holnap.-Fordultam meg, hogy kiszálljak a kocsiból, de megragadta a karom.

-Mért?Milyen...Programod lesz?-Kérdezte a szemembe nézve.

-Dolgom...Lesz...-Nyeltem nagyot.

-De ha elmondanám az igazat...Akkor nem lenne holnapra programod, ugye?-Mosolyodott el kedvesen.A szívem zakatolni kezdett.

-Talán.-Vontam vállat.

-Holnap este hétre jövök érted.-Engedte el a karom.-Legyél kész addigra.

-El fogod mondani?

-Talán.-Vont vállat közömbösen.

-Elképesztő vagy...-Húzódott mosolyra a szám.-Akkor holnap este hétkor találkozunk.-Hajoltam oda hozzá, majd egy puszit nyomtam az arcára és kiszálltam a kocsiból.

-Szia!-Intett, majd én is visszaintegettem, ő elhajtott, én meg bementem a házba...